Szeretném nektek bemutatni minden idők egyik legnagyobb ötvösét -aki mellesleg kiváló szobrászművész is- Benvenuto Cellinit (1500-71), méghozzá egy műalkotásán keresztül.
Előtte még annyit, hogy Cellini korának egyik polihisztora volt, édesapja zenei pályát jelölt ki számára (mert ezen a területen is tehetségesnek bizonyult), de ő végül a képző-és iparművészetek mellett döntött. Hátrahagyta az utókornak Trattato dell’ oreficeria (értekezés az ötvösségről) c. munkáját, ezen kívül izgalmas önéletrajzát (Goethe fordította le), melyből már nem csak szakmai vonatkozásban nyerünk betekintést a kor sajátosságaiba, hanem szinte szó szerint belecsöppenünk a reneszánsz és humanizmus világába. Maga az ötvösfejedelem egy rendkívül vérbő, szenvedélyes figura volt, aki még a gyilkosságtól sem riadt vissza (sőt, érdekből, sértettségből, vagy dühből többször is elkövetett….)
És akkor a világhírű „Saliera”-ról… I. Ferenc francia király megrendelésére készült 1542 körül. A király nagylelkűen meg is jutalmazta érte: Petit-Nesle várát adományozta a művésznek.
Felhasznált anyagok: arany, zománc, elefántcsont és ébenfa, mérete: 26 x 34 cm. A sótartó tulajdonképpen a Föld allegorikus ábrázolása, ahol a szárazföldet szimbolizáló nőalak (Ceres) és a tengert megtestesítő férfi figura látható (Neptunus). A férfi kezében egy hajó látható, amely a sótartó funkciót tölti be, női alak mellett pedig a borstartó helyezkedik el egy templomot reprezentáló arany dobozka formájában. A két figurát tartó ébenfa talapzatot a négy szélirány, a napszakok és az emberi tevékenység jelképeivel díszítették.
Az eszmei értékén 50 millió eurót képviselő Salierát 2003-ban elrabolták kiállítási helyéről, a bécsi Kunsthistorisches Museumból. Rablója közel 3 évig tartó hercehurca után önként bejelentette a rendőrségen, hogy a műtárgyat egy ládába csomagolva elásta egy közeli erdőben. 987 nap után tehát a sótartó megkerült, de a múzeum restaurátorai szerint számos sérülést, karcolást szenvedett.
Szerencsére ezek laikus szem számára szinte észrevehetetlenek, úgyhogy azokat, akiknek még nem volt szerencséjük hozzá élőben, csak buzdítani tudom, hogy ha Bécsben járnak, ne hagyják ki…
Szerző: Alt Andrea, Ékszerről mindent
2020. 04. 26.