Lady Digby (1600-1633), született Venetia Stanley a XVII. század első felének egyik ünnepelt szépsége volt. Nemesi családba született, ettől függetlenül kurtizán hírében állt.
Azt pusmogták róla, hogy házassága előtt szeretője volt Dorset grófjának, ezért Sir Kenelm Digby csak titokban tudta nőül venni (leginkább a mama haragjától tartva…) De hát a szerelem ugyebár nem ismer határokat! A két fiatal egyébként már gyermekkora óta ismerte egymást, és ha lett volna akkoriban óvoda, akkor biztos a homokozó szegletében örök hűséget fogadnak egymásnak. Ehelyett „csak” hajtincset (Venetiáé) cseréltek gyémánt gyűrűvel (Kenelmé). Így is lehet…:-)
Mivel Digby még fiatalkorú volt, ezért édesanyja egy európai körutazásra küldte (valószínűleg anyai ösztönei már akkor megsejtették a veszélyt és jó messze akarta egymástól tudni a szerelmeseket). Így került Kenelm Franciaországba, ahol nem más vetett rá szemet, mint az anyakirályné, Medici Mária.
Az ifjú hősszerelmes nem kifejezetten vonzódott (az egyébként elég jó partinak ígérkező) királynéhoz, ezért egy furfangos megoldást eszelt ki, hogy kikeveredjen ebből a kényelmetlen szituációból. Angers-ben éppen komoly csaták dúltak és az angol fiú úgy tett, mint aki aktívan szerepet vállal ebben, majd eljátszotta hősies halálát… Ezután a biztonság kedvéért villámgyorsan elutazott Spanyolországba és onnan egy titkos levélben tájékoztatta Venetiát, hogy a híresztelésekkel ellentétben nagyon is él, nagyon is jól van, nagyon is csak őrá gondol. Ezután természetesen már semmi nem tudott a két fiatal útjába állni, egybekeltek és boldogan éltek míg meg nem haltak. A sors fintora, hogy nem túl sokáig, ugyanis szerencsétlen Venetiát megmérgezték (a boncolás kimutatta, hogy viperamérget raktak a borába)…
Sir Digby el nem múló szerelme jeléül rengeteg posztumusz portrét készíttetett hitveséről.
Ezek közül többet a kiváló Van Dyck festett meg, de amit a képen láthattok az egy zománc portré, mely Henri Toutin keze munkáját dícséri. Jean Toutin és fia, Henri ugyanis a kor kiváló ötvösei, akik nem csak az arany megmunkálásához értettek, hanem feltaláltak egy új zománctechnikai eljárást is. Elsőként nekik sikerült színes zománcképet létrehozni (monokróm megoldás eddig is létezett, lásd: grisaille).
Hatalmas bravúr, méltán lettek népszerűek és elismertek Európa szerte, ma a világ legnagyobb múzeumaiban csodálhatjuk meg azt a pár darab remeket, amit hátrahagytak.
Érdekesség továbbá, hogy a miniaturát befoglaló keretben két plasztikus figura tűnik fel, melyek maguk is zománc borítással rendelkeznek (szoborzománc, vagy más néven ronde bosse technika).
Szerző: Alt Andrea, Ékszerről mindent
2020. 02. 25.