Marie Antoinette nyakék botránya

Marie Antoinette francia királyné leghíresebb ékszere valódi remekműnek számított, mindazonáltal igazi sorscsapás volt, egyben komoly előidézője a francia forradalomnak. A nyakékhez tartozó kimagasló kvalitású gyémántokat, hosszú évek alatt két ékszerész gyűjtötte össze. Szándékukban állt ugyanis megalkotni  a világ legszebb és legdrágább ékszerét, mely munkásságuk csúcsát jelenthette volna. A mesterek a nyakéket kivételesen nem megrendelésre készítették, úgy gondolták ugyanis, hogy az elkészült ékszer szépsége annyira lenyűgözi majd XV. Lajos francia királyt, hogy gondolkodás nélkül megveszi imádott szeretőjének, Madame Dubarry grófnénak. Az ékszerészek pechére azonban az uralkodó váratlanul elhunyt, így legközelebb 1778-ban kínálták eladásra az ékszert, immár az ifjú királyi párnak. Ám ezúttal sem jártak szerencsével, hiszen a nyakéket borsos ára miatt – 1,6 millió livre, mai értékén körülbelül 13,5 millió euro…

Tovább